Gyermekre várva

Találkozás örökbefogadásra váró házaspárokkal

Egy már tavaszias szombat délelőtt az Együtt az életért Egyesület és az Ágacska Alapítvány „Gyermekre várva” című közös rendezvényére igyekeztem.

Az Együtt az életért Egyesület önkéntes munkatársai válságban lévő kismamáknak nyújtanak segítséget, az egyesületet önként megkereső krízishelyzetbe jutott várandós nőknek igyekeznek utat mutatni, hogy megszülhessék gyermeküket, és ne az abortuszt tekintsék problémájuk megoldásának.

A lelki támasz mellett természetesen gyakorlati segítségnyújtással (anyaotthoni elhelyezés szervezésével, babakelengye gyűjtéssel, praktikus felvilágosításokkal) karoljuk fel az anyákat, akik hogyha ennek ellenére sem tudják megtartani gyermeküket, még mindig gondoskodhatnak róla. Újszülött gyermekük örökbe adása ugyanis a gondoskodás egyfajta formája, hiszen lehetőséget adnak gyermeküknek az életre, a boldogságra, ahelyett hogy eleve megfosztanák tőle. Nekik nyílt örökbefogadást szervez az egyesület, azaz az édesanya –ha szeretne- megismerkedhet azzal a családdal, akik örökbe fogják fogadni gyermeküket a szülést követően. így a szülőanya biztonságban és szeretetben tudhatja gyermekét, az örökbefogadó szülők azonnal a kórházból hazavihetik a kisbabát, a gyermek pedig első pillanattól kezdve szerető családban nevelkedik. Ilyen nyílt örökbefogadásra jelentkezett házaspároknak szervezte ezt a közös szombat délelőttöt az egyesület.

Mikor kicsit késve betoppantam a Patrona Gimnázium nagy termébe, már a bemutatkozó körnél tartottak a szervezet önkéntes tagjai és az örökbefogadni szándékozó szülők. Sorra szóltak férjek és feleségek magukról néhány szót: néhány mondatba tömörített életek, sorsok, szomorúságok, mindenki teljesen más, mégis ugyanazzal a közös nevezővel, nem kapták meg az élet egyik legnagyobb ajándékát, nem született gyermekük. A bemutatkozás merevségéből egyre oldottabb beszélgetés kerekedett, hiszen közös volt a vágy, hogy gyermekük lehessen, közös a sok próbálkozás, csalódás, a végső elhatározás, hogy örökbe fogadjanak, majd az azt követő ügyintézés, a várakozás, közös a kérdés, hogy lehet ezt az időszakot, ezeket az éveket kibírni úgy, hogy ne csak a hónapokat számlálják, hogy ne fásuljanak bele. Olyan házaspárokkal ismerkedtem meg, akik kitartottak egymás mellett a sok csalódás és akadály kudarc ellenére, akik nem hogy nem váltak el, hanem kapcsolatuk sziklaszilárddá erősödött. „Amikor minden rendben és szép, akkor könnyű jó házasságban élni, amikor komoly probléma van, már harcolni kell egymásért”- mesélte a szünetben minden pátosz nélkül, a legtermészetesebb módon egy szép-okos-sikeres pár, akinek élete majdnem tökéletes, egyet kivéve: kilenc éve várnak babára.

A beszélgetés egyre kellemesebb, barátibb lett, és egy rendkívül finom, sokat megélt, mégis derűs orvosnő pozitív hozzászólása után eluralkodott a társaságon az élet szeretete és a jó hangulat. Egymás után hangzottak el a felszabadult gondolatok: a kisbaba úton van feléjük, arra a gyermekre, akit ők fognak örökbe fogadni, azért kell ennyit –akár éveket- várniuk, mert ő van ebbe a családba rendelve. A házaspár jó kapcsolata és tartalmas, értékes élete az, amiért tehetnek, a gyermek ajándék. Érett szemlélet, olyan embereké, akiket életük, sorsuk alkalmassá tett arra, hogy jó szülők legyenek és boldog családot alkossanak.