Történetek

Kati kisbabája

E-mailen keresztül keresett meg minket egy kismama tavaly tavasszal:

“Nem tudom, most mit csináljak. A jó szó az én helyzetemben nem segít. Terhes lettem, de nem tarthatom meg a babát, még ha szeretném, akkor sem. A barátom elhagyott, amikor megtudta, hogy jön a baba. Nem érdekli, hogy mi lesz velem (velünk). A szüleimmel élek, akiknek nagyon rossz a kapcsolata, rosszak az anyagi körülményeink is. Apámnak nincs munkája, anyám takarít. Én is dolgozom néha, hogy tudjuk törleszteni a lakáshitelünket. Ha megszülném a babát, nem folytathatnám a főiskolát, nem tudnék dolgozni, anyagilag tönkremennénk. Anyám azt szeretné, hogy elvetessem, holnapután kellene a kórházba befeküdnöm, de én tényleg tanácstalan vagyok. Most mit csináljak?”

Munkatársunk, Juli felvette a kapcsolatot Katival. Elmondta, hogy milyen lehetőségei vannak az abortusz helyett. Bár anyagi segítséget – babakelengyén kívül – nem tudtunk adni, Kati érezte, hogy nincs egyedül a problémájával. A barátai és csoporttársai is mellé álltak. Végül nem feküdt be a kórházba, a nehézségek közepette is vállalta a babát.

Tél elején megszületett Zolika. A barátok tényleg segítettek, gyerekvigyázással, jegyzetekkel, hogy ne kelljen a tanulmányokat félbeszakítani, és sikerüljenek a vizsgák. Kati szülei elfogadták a helyzetet, velük élhettek: a lányszobából családi lak lett. Kati elfogadta, hogy a volt barátja nem keresi őket, és nem vállalja az apasággal járó feladatokat.

 

Rita gyermeke

Karácsony táján jelentkezett Zsófi. Rita nagyon boldog volt, mert szeretett volna gyermeket. Barátja, Zoli is örült a hírnek. Teltek-múltak a várandósság hetei, amikor az egyik vizsgálat kimutatta, hogy a baba valószínűleg genetikai rendellenességgel fog születni. Rita és Zoli megijedtek, erre igazán nem számítottak. Nem szerettek volna együtt élni egy beteg gyerekkel.

Sok feszültség alakult ki köztük, Zoli el akarta vetetni a babát. Rita erősködött, hogy ha tényleg beteg, akkor intézetbe vagy örökbeadják. Nem tudtak megállapodni, szakítottak.

Rita csalódott volt, és a gyermek betegsége sem könnyítette meg a helyzetet. Néhány héttel később megszületett Zsófi. A vizsgálatok nem tévedtek, tényleg súlyos genetikai rendellensége van. Rita valahogy nem tudott örülni a helyzetnek. Szerette volna örökbe, vagy legalábbis nevelőszülőkhöz adni a gyermeket.

Az egyesület munkatársai segítettek hasonló betegséggel élő családokkal felvenni a kapcsolatot, különböző fejlesztő csoportokba irányítani Ritát. Mégis, még hetekkel később is úgy érezte, hogy bár Zsófit szereti – szoptatja, gondozza, neveli – a betegséggel nem képes élni.

Lassacskán Rita kezdi megszokni az új helyzetet, látja, hogy Zsófi önmagához képes jól fejlődik, és egyszer képes lesz a maga módján önálló életre. Zsófi olyan baba, aki nagyon jól ki tudja mutatni szeretetét, és az édesanyja érzi ezt. Egyre több kaland köti őket össze, és Rita – úgy tűnik – már nem szeretne lemondani a gyermekről.
Család született… egy örökbefogadás története

Éva és István évekkel ezelőtt kötötte össze életét. Az esküvőjük után nemsokkal később kiderült, hogy nem lehet gyermekük, egészségügyi okból kifolyólag. Végigjártak több kórházat, de mindenhol azzal kellett szembesülniük, hogy le kell mondaniuk a gyermekvállalás örömeiről. Nagy csalódást jelentett ez mindkettőjüknek. Évát rossz érzés fogta el, ha az utcán meglátott egy várandós kismamát, Istvánt pedig kisebbrendűségi érzés gyötörte.

Már néhány éve házasok voltak, amikor felmerült bennük az örökbefogadás gondolata. Olyan sok gyermek van, akiről lemondanak a szülei, és olyan sok nő választja az abortuszt! Neveljünk fel mi egy olyan gyermeket, akit a saját szülei nem tudnak vállalni. Felkeresték tehát a lakhely szerint illetékes gyámhivatalt, hogy örökbefogadó szülők lehessenek. Miután az ezzel kapcsolatos admisztráción túljutottak és a szükséges tanfolyamot is elvégezték, kezükben tarthatták az örökbefogadó szülői határozatukat. A gyámhivatal mellett több civil szervezethez is jelentkeztek, akik nyílt örökbefogadást készítenek elő. Nyílt úton szerettek volna örökbefogadni, hogy megismerhessék gyermekük vér szerinti édesanyját, megbeszélhessék vele szokásait, megismerjék természetét, mozdulatait, amiről később gyermeküknek mesélhetnek. Az is fontos volt számukra, hogy a babát szülő nő tudja, a gyermeket úgy fogják nevelni, hogy tisztelje és becsülje életadó anyját.

Újabb három évnyi várakozás következett. Újabb szervezetekhez jelentkeztek, de a telefon csak nem csörrent egyik irányból sem.

Nyár elején, amikor Évi diákjai a vakáció lázában égtek, Réka, az egyik örökbefogadással foglalkozó szervezet munkatársa felhívta Évit azzal, hogy van egy kismama, aki nehéz körülményei miatt nem tudja vállalni a gyermekét. Istvánnal azonnal autóba ültek, hogy találkozzanak a másik városban élő Judittal. Izgalmakkal teli út volt, hiszen évek óta vártak már erre a találkozásra. Vegyes érzések kavarodtak bennük: szerettek volna megfelelni neki, ugyanakkor szerették volna azt is tudni, mi az ok, amiért örökbe szeretné adni a gyermeket. Amikor megpillantották Juditot, látták, hogy ő talán még náluk is jobban izgul. Szerencsére ott volt Réka is, hogy segítsen elindítani a beszélgetést, és biztonságot adjon ebben a fura helyzetben. Beszélgettek hobbikról, sportolási szokásokról, gyerekkorról, és sikerült az örökbefogadás kérdéseit is szóba hozni.

Két hét múlva megszületett Juditka. Évi elkészítette Judit kedvenc ételét, és ismét autóba ültek, hogy megláthassák a babát. Tudatában voltak annak, hogy Judit még meggondolhatja magát, és egyáltalán nem biztos, hogy hazavihetik a kisbabát. A kórházban Judit mellett ott volt László is, a gyermek apja. Ő is szerette volna látni a babát, de tisztában volt azzal, hogy nem nevelhetik a gyermeket az utcán. Fényképeket készítettek az újszülöttről, hogy megőrizzék emlékezetükben. Judit a szülés után is arról győzködte magát, hogy jobb lesz a babának Éviéknél, mert ők úgysem tudják felnevelni.

Évi amint tehette, magához ölelte a babát, becézgette, énekelt neki. Nem zavarta, hogy négyen állnak körülötte, csak a gyermekre figyelt. István elég kellemetlenül érezte magát, de egy kicsit sikerült feloldódnia, amikor a törékeny Juditkát kezébe vehette.

A következő néhány nap a gyámhivatali ügyintézéssel, kórházi látogatással, papírok beszerzésével és a gyerekszoba utolsó simításaival telt. Évi minden nap bement a kórházba, hogy megetesse a babát, amibe Judit is beleegyezett. A gyámhivatalban Rékával együtt megjelent Judit, László, Éva és István. Az ügyintéző hölggyel újra átbeszéltek minden lehetőséget, felvették a jegyzőkönyvet. Évit a sírdogáló Juditot látva szomorúság fogta el, ugyanakkor határtalan öröm is bujkált benne, hiszen ebben a pillanatban család lettek.

Néhány nappal később a kórházból elhozhatták Juditkát, akit Évi édesanyja is nagy örömmel fogadott. Négy hét elteltével jogerőssé vált az örökbefogadás, Juditka végleg az ő gyermekük lett.
Gyermekre várva – az örökbefogadásra készülőkkel

Egy már tavaszias szombat délelőtt az Együtt az életért Egyesület és az Ágacska Alapítvány „Gyermekre várva” című közös rendezvényére igyekeztem. Az Együtt az életért Egyesület önkéntes munkatársai válságban lévő kismamáknak nyújtanak segítséget, az egyesületet önként megkereső krízishelyzetbe jutott várandós nőknek igyekeznek utat mutatni, hogy megszülhessék gyermeküket, és ne az abortuszt tekintsék problémájuk megoldásának. A lelki támasz mellett természetesen gyakorlati segítségnyújtással (anyaotthoni elhelyezés szervezésével, babakelengye gyűjtéssel, praktikus felvilágosításokkal) karoljuk fel az anyákat, akik hogyha ennek ellenére sem tudják megtartani gyermeküket, még mindig gondoskodhatnak róla. Újszülött gyermekük örökbeadása ugyanis a gondoskodás egyfajta formája, hiszen lehetőséget adnak gyermeküknek az életre, a boldogságra, ahelyett hogy eleve megfosztanák tőle. Nekik nyílt örökbefogadást szervez az egyesület, azaz az édesanya –ha szeretne- megismerkedhet azzal a családdal, akik örökbe fogják fogadni gyermeküket a szülést követően. így a szülőanya biztonságban és szeretetben tudhatja gyermekét, az örökbefogadó szülők azonnal a kórházból hazavihetik a kisbabát, a gyermek pedig első pillanattól kezdve szerető családban nevelkedik. Ilyen nyílt örökbefogadásra jelentkezett házaspároknak szervezte ezt a közös szombat délelőttöt az egyesület.

Mikor kicsit késve betoppantam a Patrona Gimnázium nagy termébe, már a bemutatkozó körnél tartottak a szervezet önkéntes tagjai és az örökbefogadni szándékozó szülők. Sorra szóltak férjek és feleségek magukról néhány szót: néhány mondatba tömörített életek, sorsok, szomorúságok, mindenki teljesen más, mégis ugyanazzal a közös nevezővel, nem kapták meg az élet egyik legnagyobb ajándékát, nem született gyermekük. A bemutatkozás merevségéből egyre oldottabb beszélgetés kerekedett, hiszen közös volt a vágy, hogy gyermekük lehessen, közös a sok próbálkozás, csalódás, a végső elhatározás, hogy örökbe fogadjanak, majd az azt követő ügyintézés, a várakozás, közös a kérdés, hogy lehet ezt az időszakot, ezeket az éveket kibírni úgy, hogy ne csak a hónapokat számlálják, hogy ne fásuljanak bele. Olyan házaspárokkal ismerkedtem meg, akik kitartottak egymás mellett a sok csalódás és akadály kudarc ellenére, akik nem hogy nem váltak el, hanem kapcsolatuk sziklaszilárddá erősödött. „Amikor minden rendben és szép, akkor könnyű jó házasságban élni, amikor komoly probléma van, már harcolni kell egymásért”- mesélte a szünetben minden pátosz nélkül, a legtermészetesebb módon egy szép-okos-sikeres pár, akinek élete majdnem tökéletes, egyet kivéve: kilenc éve várnak babára.

A beszélgetés egyre kellemesebb, barátibb lett, és egy rendkívül finom, sokat megélt, mégis derűs orvosnő pozitív hozzászólása után eluralkodott a társaságon az élet szeretete és a jó hangulat. Egymás után hangzottak el a felszabadult gondolatok: a kisbaba úton van feléjük, arra a gyermekre, akit ők fognak örökbe fogadni, azért kell ennyit –akár éveket- várniuk, mert ő van ebbe a családba rendelve. A házaspár jó kapcsolata és tartalmas, értékes élete az, amiért tehetnek, a gyermek ajándék. Érett szemlélet, olyan embereké, akiket életük, sorsuk alkalmassá tett arra, hogy jó szülők legyenek és boldog családot alkossanak.